A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezete A Kormányinfo nem érdekegyeztetési fórum! címmel adott ki közleményt.
A szerdai Kormányinfón Gulyás Gergely miniszter bejelentette a központi közigazgatás létszámcsökkentését, amire már augusztusban is tett utalást. A szakszervezetek közleménye szerint augusztus óta több levelet, hivatalos tárgyalásokra szóló kezdeményezést küldtek, és sajtótájékoztatót tartottak, hogy a munkáltató kormány „tartsa be a vonatkozó dokumentumok egyeztetésről szóló előírásait ebben a létfontosságú kérdésben”.
Mint írják, követelik, hogy a kormány „a tervezett intézkedések meghozatala előtt kérje ki a kompetens érdekvédelmi szervezetek véleményét a hatályos jogszabályok figyelembe vételével:
Azt írják:
„Az információs és konzultációs jog azt jelenti, hogy az állományt érintő lépések megtétele előtt, közben és után folyamatosan működtetni kell az érdekegyeztető fórumokat. A Kormányinfo nem érdekegyeztető fórum! A tíz éve kiéheztetett közszolgálati tisztviselők riogatását szakszervezeteink határozottan elítélik! Azonnali szociális párbeszédre van szükség!”
Kovács Zoltán kormányszóvivő a Hír Tv-n arra a kérdésre, hogy egyeztettek-e előzetes a szakszervezetekkel a leépítésről, úgy reagált, hogy „furcsa ez a felvetés, mert az elmúlt 8 évben következetesen képviseljük azt az álláspontot, hogy a lehető legkisebb bürokráciával kívánjuk működtetni az államot”, erről pedig a benne dolgozóknak tudnia kellett.