A rendszer teljes csődjére, a pedagógusok reménytelen helyzetére és a diákokra nehezedő terhekre hivatkozva beadta lemondását a budapesti Farkasréti Általános Iskola intézményvezetője, Fazekas László. A tankerületnek írt levelét segélykiáltásként nyilvánosságra hozta. Az igazgató ebben többek közt azt írta, hogy
Egy nappal Fazekas nyilvános levele után, péntek délután közleményben reagált rá a Dél-Budai Tankerületi Központ. Kijelentik:
"nem tudjuk értelmezni azokat a kijelentéseket sem, hogy folyamatosan nő a pedagógusok terhelése az iskolában, ugyanis az intézménytől kapott adatok alapján az idei tanévben nem csökkent a pedagógusok száma, miközben csökkent a diákoké. Az egész iskolában összesen 7 túlóra van."
A Központ szerint az igazgató állításával szemben a minőségi oktatás feltételei adottak a Farkasréti Általános Iskolában. Példaként hozzák, hogy
engedélyezték a kis létszámú osztályok fenntartását annak ellenére, hogy például a tavalyi hatodik évfolyamból 28 tanuló választott másik iskolát magának, ennek következtében a jelenlegi 7. évfolyamon 14-17 fős osztályok vannak.
Majd cinikusan hozzáteszik:
"sajnálatosnak tartjuk, hogy az iskola igazgatója úgy érzi, számára túl nagy feladatot jelent az intézmény vezetése annak ellenére, hogy a fenntartó támogatja őt."
Az iskola finanszírozása is rendben van a tankerület szerint. Azzal büszkélkedve, hogy
"bár korábban több tízmilliós korszerűsítési, karbantartási beruházást végzett el, ezek között nem tervezett kiadásként szerepelt az intézmény kazánjának cseréje is 24 millió forint értékben."