Ferenc pápa lehet, hogy Észak-Koreába látogat

külföld

Mun Dzsein dél-koreai elnök tolmácsolta Észak-Korea meghívását Ferenc pápának csütörtökön a Vatikánban - közölte az elnök szóvivője kettejük vatikáni találkozója után.

Mun és Ferenc pápa
Fotó: ALESSANDRO DI MEO/AFP

A szóvivő kijelentette, Ferenc pápa lehetségesnek nevezte látogatását Phenjanba, de hangsúlyozta, hogy választ akkor ad a meghívásra, ha ezt Észak-Korea hivatalosan is továbbítja számára. Ha ez megtörténik, akkor állítják majd össze, hogy milyen feltételekhez kössék az utazást. 

Ferenc pápa és Mun Dzsein majdnem egy órán keresztül egyeztetett egymással.
Katolikus egyházfő még nem járt Észak-Koreában. Korábban II. János Pál kapott hasonló meghívást, de a lengyel pápa a látogatást ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Phenjan engedélyezze katolikus papok szolgálatát az országban. 

A Kim Dzsongun vezette Észak-Korában 800 és 3 ezer közöttire teszik a katolikusok számát. 

Kim Dzsongun szeptemberben Phenjanban tartott látogatása során kérte meg a dél-koreai elnököt, hogy tolmácsolja a meghívást Ferenc pápának. Elemzők szerint az észak-koreai meghívást a Vatikán és Kína között szeptemberben született megállapodás mozdíthatta elő, amellyel a Szentszék elismerte a Peking által kinevezett katolikus papok szolgálatát. (MTI, Guardian)