10 millió eurós támogatást nyert a CEU és a Magyar Tudományos Akadémia hálózatkutatási programja

TUDOMÁNY

A Lovász László, Barabási Albert-László és a cseh Jaroslav Nesetril vezetésével, a Magyar Tudományos Akadémia, a CEU és a prágai Károly Egyetem együttműködésében megvalósuló hatéves hálózatkutatási program nyerte az Európai Kutatási Tanács 10 millió eurós támogatását. A közleményük szerint

"a mintegy hárommilliárd forintos támogatásból a három kutató és kollégáik arra kereshetik a válaszokat, hogy milyen matematikai szabályszerűségek érvényesek a nagy hálózatokra a sejtekben zajló folyamatoktól az emberi agyon keresztül a Facebookig."

Tavaly novemberben 295 pályázat érkezett Európa-szerte, melyek közül a közel egyéves, három lépcsős bírálati folyamat végén 27-et választottak ki.