A Malév 800 egykori dolgozója vár arra, hogy megkapja elmaradt végkielégítését, vagy munkabérét, a követelés teljes összege mintegy 4,5 milliárdra rúg, írja a Népszava. A magyar állam, bár 95 százalékos tulajdonosa volt a cégnek, nem fizette ki a munkavállalókat, akik pert indítottak pénzükért. A lap szerint október kilencedikén a Kúria végül kimondta:
„a Malév felszámoláshoz vezető veszteséges gazdálkodást nem az állam befolyásoló magatartása és a megfelelő intézkedések elmulasztása okozta”.
Így hiába perlik az államot, az nem fog fizetni. A döntésről a Népszavának a légiközlekedésben dolgozók érdekeit képviselő Hunalpa elnöke, Demeter Csaba azt mondta, hogy szerinte
"politikai döntés született a Kúrián. A legfelsőbb bírói testület két, igazságügyi szakértők véleményével alátámasztott ítéletet söpört le."
A Kúria döntése nem csak a dolgozók szempontjából jött jól a kormánynak: háromezer cég összesen 175 milliárdot követel az egykori állami légitársaságon.