A háború sújtotta Libanonban évtizedek óta a Qasszár testvérek a magyar külpolitika fő szövetségesei, Orbán is kitüntette őket. Az állambiztonsági akták szerint azonban palesztin fegyver- és műkincscsempészetben vehettek részt, a magyar tiszteletbeli konzult pedig terrorizmus finanszírozásával hozták kapcsolatba.
A hamis nemzetilégitársaság-nosztalgiákkal szemben mind határozottabban föllépni kívánó audióműsorunk ezúttal nem habozik szembehelyezkedni a dj-kultúra nyakló nélküli térhódításával. A hazai női bobozás előtt tornyosuló nehézségek is napvilágra kerülnek.
Az MNV Zrt. tulajdonában lévő földi kiszolgáló a Malév 2012-es csődje óta pénzügyi nehézségekkel küzd, és több cég, az MNV mellett a Tiszavíz és a Magyar Fejlesztési Bank is számos intézkedéssel támogatta azóta a működését.
Így nem kell kifizetnie a dolgozók elmaradt bérét.
A Miniszterelnökség július 11-én kelt szerződésben bízta meg a Répássy Róbert Ügyvédi Irodát egyes jogi feladatokkal, épp aznap, amikor az állam már tulajdonjogot is szerzett az ingatlanon.
A szinte csak a Wizznek dolgozó Malév GH egyszer már 4,3 milliárd állami forrást kapott, most ennél is többel mentenék. A 2012-ben még pont a Wizz Air kérésére indult eljárás ellene. Most meg...
Egy kazah légitársaságban folytatja a Bombardier CRJ-200ER.
A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség tartozik 12,85 millió dollárral a 2012-ben felszámolt légitársaságnak, de nem volt vevő a követelésre.
Volt már ilyen, Maszovletnek hívták a kommunizmus első éveiben. A Híradó értesülései szerint az orosz Szuhoj hat gépet és pénzt is adna a "magyar" légitársaság létrehozásához.
2012-ben már a csőd napján visszarepültek a lízingcéghez a magyar légitársaságnál lévő Boeingek. Írország után Amerikába szálltak, most Oroszország fölött közlekednek újra.
Hiszen a magyar államnál aligha lehetne jobb légitársaság-tulajdonos, ezt bizonyítja a három éve leállt Malév esete is.