A Szabad Pécs számolt be róla, hogy megszüntették a szabálysértési eljárást, amit egy pécsi hajléktalannal szemben indítottak, ezzel ő az első, akit nem ítéltek el a Btk. új, hajléktalanellenes módosítása értelmében.
A bíróság szabálysértés hiányában szüntette meg az eljárást. A rendőrség sem fellebbezett, így a vádlott szabadon távozhatott a jogerős ítélet után – írja a Szabad Pécs.
Az ítéletet meghozó bírósági titkár, dr. Sugár Katalin azt mondta: még kiforratlan a törvény alkalmazása, például az, hogy a rendőrség hogyan rögzíti az első három felszólítást, ami után negyedszerre már el lehetett indítani az eljárást.
A bírósági titkár szerint érthető a szándék, hogy a jogalkotó hozott egy új jogszabályt, és módosította a szabálysértési törvényt, mert tenni kellett valamit, de ez elsősorban Budapestre vonatkozott, mert szerinte ott már tarthatatlan volt a helyzet.
A bírósági titkár a döntésnél figyelembe vette azt is, hogy a férfi a vallomása szerint meg fogja oldani, hogy a következő időszakban éjszaka fedél legyen a feje felett.
A Szabad Pécs korábban arról számolt be, hogy a Belgiumban született idős vádlott, Gyulai István a rendőrségen nem tett vallomást, de a bíróságon már igen. Azt mondta, tudott az új szabályozásról, de a hajléktalan-ellátást nem szokta igénybe venni, mert szerinte nem jó a rendszer. Éjszakai szállásra akkor megy be, ha a szolgálat beviszi autóval, mert gyalog nagyon messze van neki. Azért él az Uránvárosban, mert ott sokakat ismer, korábban 50 évig élt ott. Enyhe időben egy kis erdőben alszik a városon belül, télen egy barátja kis faházában húzza meg magát. Augusztusban élt egy éve az utcán, előtte a pécsi Hősök terén lakott. Elvált, egy felnőtt gyereke van.
Az új szabályozás ellen ügyvédek, orvosok és pszichológusok is százával tiltakoztak. (Szabad Pécs)
Pénteken lesz a tárgyalása.
Egy környéken élő lakó is tanúskodott volna a megvádolt nő mellett, de a bíróság nem engedte ezt. Ahogy a nő nem is lehetett ott a saját tárgyalásán, egy monitoron keresztül kapcsolták csak.
Ügyvédek kezdeményezték, sok jogász, joghallgató és nem jogász is csatlakozott a petícióhoz, sőt egy volt bűntetőbíró is.
Orvosként és felelős értelmiségiként is úgy érzik, meg kell szólalniuk hajléktalan honfitársaik érdekében, írták.