A Reuters hírügynökség forrásai szerint alighanem a párt eddigi főtitkára, Annegret Kramp-Karrenbauer válthatja a hesseni tartományi választás után Angela Merkelt a CDU elnöki posztján.
A Spiegel írt először arról a vasárnapi választást követően, hogy a kancellár várhatóan nem jelölteti magát újra a decemberben esedékes tisztújító kongresszuson.
A hírügynökség kitér arra is, hogy Kramp-Karrenbauer (akit a német sajtóban és politikában inkább csak AKK-ként emlegetnek) kifejezetten a kancellár szövetségesének számít a pártban, így Merkelnek nem kell attól tartania, hogy az elnökség feladásával minden befolyása is megszűnik a CDU-ban.
Kramp-Karrenbauer 2000 és 2011 között négy különböző poszton Peter Müller Saar-vidéki kormányának államminisztereként, 2011-től 2018-ig a tartomány első női miniszterelnökeként szolgált. Mindössze a negyedik női tartományi miniszterelnök volt Németország történetében, mielőtt idén februárban megválasztották a párt főtitkárának.
A Reuters CDU-s forrásai szerint Kramp-Karrenbauer már hétfőn jelezte több párttársának, hogy indulni készül az elnöki posztért, és döntését állítólag nagy ováció övezte a kereszténydemokrata párt zárt ülésén.
A CDU vasárnap 27 százalékot szerzett a hesseni választáson, ezzel ismételten kormányt alakíthat, de 10 százalékot veszített 2013-as eredményéből és összességében 50 éve nem szerepelt ilyen rosszul a közép-németországi tartományban.
A koalíciós partner SPD-vel egyetemben a vasárnapi hesseni választáson a CDU is 10 százalékot veszített támogatottságából, míg a bevándorlásellenes AfD és a Zöldek egyaránt 8-8 százalékkal erősödtek.
Andrea Nahles, a szociáldemokraták elnöke elfogadhatatlannak nevezte mind az eredményt, mind a szövetségi kormány állapotát, de egyelőre nem lép ki a nagykoalícióból, így arra van esély, hogy Merkel (valameddig) egyben tartsa a CDU-CSU-SPD hármast az ország élén.
A párton és a német kormányon belüli erőviszonyokat vasárnapi reggeli cikkünkben elemeztük. (Reuters)