Tíz év után van újra légi összeköttetés Szkopje és Athén között

külföld

Az Aegean Airlines görög légitársaság első járata délután landol a macedón fővárosban.

A Görögország és Macedónia közötti névvita rendezésének részeként a szkopjei kormány februárban határozta el, hogy az eddig Nagy Sándorról elnevezett légikikötő nevét Szkopjei Nemzetközi Repülőtérre változtatják. A repülőtér épületéből márciusban Nagy Sándor szobrát is eltávolították.

Fotó: ROBERT ATANASOVSKI/AFP

Szkopje és Athén júniusban kötött megállapodást arról, hogy 27 év után lezárja a görög-macedón névvitát, és az egyezmény értelmében a délszláv államot ezentúl Észak-Macedóniának fogják hívni. Cserébe Görögország a jövőben nem gátolja a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációját.

Az egyezmény szkopjei ratifikálása még folyamatban van, a parlament ugyan már megszavazta, de az államfő kijelentette, alkotmányellenesnek tartja a dokumentumban foglaltakat, ezért nem hajlandó aláírni. (MTI)