A Város Mindenkié hirdetett tüntetést vasárnapra az Alkotmánybíróság épülete elé. Azért oda, mert a kaposvári és a székesfehérvári járásbíróság is az Alkotmánybírósághoz fordult, mert szerintük a szabálysértési törvény új, hajléktalanokra vonatkozó része Alaptörvénybe ütközik. (Erről bővebben az Utcajogász ügyvédeivel készült interjúban lehet olvasni.)
A délután 5 órakor kezdődött tüntetésen munkatársunk szerint párszázan vannak, akik
„kifejezik azt a reményüket, hogy ezzel véget ér a hajléktalan emberek hatósági üldözése.”
A színpadon a program szerint megjelentek különböző szakmák képviselői: pedagógusok, pszichológusok, szociális munkások, kortárs írók és művészek, orvosok, roma érdekvédők.
A rendezvényen felszólalt az a hajléktalan nő, aki először került bíróság elé az új szabályozás miatt, és akit a bíróság figyelmeztetésben részesített. Ahogy a tárgyalásról szóló tudósításunkban írtuk:
a 62 éves nő öt hónapja vált hajléktalanná, miután élettársa halála után nem maradhatott tovább közös otthonukban.
Jelenleg alkalmi munkákból él, korábban takarítóként és segédápolóként is dolgozott gyermekkórházban.
Ezért felfüggesztettek egy eléjük került eljárást, és az Alkotmánybírósághoz fordultak.
Egy környéken élő lakó is tanúskodott volna a megvádolt nő mellett, de a bíróság nem engedte ezt. Ahogy a nő nem is lehetett ott a saját tárgyalásán, egy monitoron keresztül kapcsolták csak.