Közel 400 bivaly fulladt meg egy folyóban Botswana és Namibia határán, miután oroszlánok belekergették őket a vízbe.
Egy helyi férfi, Simone Micheletti szerint a bivalyok csapdába estek a folyóban, a part ugyanis túl magas volt, és miután beletrappoltak, már nem tudtak kijönni a vízből, emiatt pedig bepánikoltak.
A férfi azt mondta, soha nem látott még ennyi bivalyt egyszerre megfulladni.
Az állatok tetemével tele volt a folyó,de másnap több helyi is kihalászta őket, majd hazavitte a húsukat megenni.
Micheletti azt mondta, kedd este, amikor az eset történt, felhős volt az ég, így a bivalyok nem láttak jól. A botswana-i minisztérium azt írta, a bivalyok tömeges fulladása nem szokalan Chobe folyónál. (BBC)