Elios ügy: a rendőrség a siófoki önkormányzattól be sem kérte a közbeszerzési papírokat

POLITIKA

A rendőrség kedden közölte, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást. Az unió csalás elleni szerve (OLAF) 2018 januárjában zárta le két éves nyomozását Elios-ügyben és jutott arra, hogy súlyos szabálytalanságok övezték a cég közbeszerzéseit. Az Elios Zrt. Tiborcz István, Orbán Viktor vejének résztulajdona volt.

A rendőrség a bejelentés után közölte, hogy bővebb tájékoztatást nem adnak az ügyben.

Az egyik város, ahol az Elios jogelődje hat évvel ezelőtt aratott az önkormányzati közbeszerzésen, Siófok volt. 220 lámpát szereltek fel, közel 295 millió forintért. A siófoki lámpacsere programot az OLAF is felemlegette a jelentésében, 34 másik pályázat mellett.

A városban azóta polgármesterváltás történt, a korábbi fideszes polgármester helyére 2014-ben a független Lengyel Róbert érkezett. Ő most azt nyilatkozta az RTL Híradónak, hogy a rendőrség tőlük nem kérte be a közvilágítási projekt dokumentumait.

“A hivatalon belül az eredeti dokumentumokat zároltam, és vártam, hogy majd megjelenik itt a nyomozó hatóság. Ehhez képest nem történt semmilyen megkeresés az irányomba” - mondta Lengyel Róbert.

Végül a sajtóból értesült róla, hogy a nyomozást megszüntették. A rendőrség nem válaszolt az RTL kérdésére, hogy a többi városból bekérték-e a dokumentumokat.

[
]


Kapcsolódó cikkek