A rendőrség még a hódmezővásárhelyi lámpacsere iratait se kérte ki az Elios elleni "nyomozásában"

bűnügy

Sajátos módszerekkel nyomozott a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) az Elios-csalások ügyében. A Népszava értesülései szerint például nem kérték be a hódmezővásárhelyi önkormányzattól az ottani közvilágítási tender iratait. Ami azért különös, mert az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) adatai szerint ez a tender volt a modellje a vélt csalássorozatnak.

Orbán Viktor vejének volt érdekeltsége, az Elios 2009-2014 között 13,5 milliárd forintyi uniós támogatást nyert el, az első sikerét Hódmezővásárhelyen aratta. Később az itt kialakított rendszerben nyerte el további 34 fideszes vezetésű településen a közvilágítás modernizálására kiírt pályázatokat.

Az NNI a héten arra hivatkozva zárta le bűncselekmény hiányában a nyomozást, hogy "minden részletre kiterjedő nyomozásuk" nem igazolta az OLAF állításait. Azóta kiderült, hogy a minden részletre kiterjedő nyomozás a siófoki, illetve a hódmezővásárhelyi csalásgyanús pályázatokra például nem terjedt ki. A Népszava ezután megérdeklődte, hogy akkor mely városoktól kértek be iratokat, egyáltalán kihallgattak-e bárkit, és pontosan mit is vizsgáltak a nyomozók, ha ezt nem, de a rendőrség nem válaszolt a kérdéseikre.