Dunapataj lakossága 1919 júniusában fellázadt a tanácsköztársaság terrorja ellen. A Duna-melléki parasztfelkelést Szamuely Tibor vezetésével leverték. A faluban 63 embert akasztottak fel az út menti fákra vagy lőttek agyon. Magyar Bálint és Schiffer Pál a nyolcvanas évek végén forgatott filmet a település 1945 utáni sorsáról. Arról hogy a kommunisták szívós, kitartó munkával hogyan törték meg az ott élőket.
A Dunánál hét ember sorsán keresztül mutatja be a háború utáni eseményeket. Mindegyik történet megérne egy külön filmet. Nem is tudom melyikük sorsa az izgalmasabb. Mesél a kegyetlenkedő padlássöprő, akiből 56-ban forradalmár lett, a költő párttitkár, aki fenyegetéssel terelte a tsz-be saját apját, az emigráló paraszt házaspár, akikből Amerikában milliomos gazda és vendéglátós nagyvállalkozó lett.
Megismerjük a vakon hívő kommunista iskolaigazgatót, akinek a forradalom alatt megszakad a szíve, majd sírva fogadja a szovjet tankokat, és úgy érzi újra felszabadult, újra van értelme az életének, de rá kell ébredjen, hogy 56 után már semmi nem olyan, mint előtte volt. Végül a lepkegyűjtésbe menekül:
„Negyven évig voltam propagandista. Azt is olyan szenvedéllyel csináltam, mint a lepkézést.”
A Dunánál - Dokumentumfilm, 126 perc, rendező: Magyar Bálint, Schiffer Pál
A film hiányzó utolsó 5 perce itt megtekinthető.
A Videotéka korábbi adásai:
A Szépleányok a hírhedt 1985-ös szépségversenyről szól, és arról, hogy mennyi emberi aljasság vezetett Molnár Csilla királynő halálához.
A Kölyköd voltam az EDDA zenekar 1983-as feloszlását mutatja be, és azt, hogy akkor még a rockzene élet-halál kérdés volt. Egy sötét film, amit Pataky Attila megpróbált letiltani.
Csepelen egy KISZ-bizottság beatzenekart keres. Váratlanul 95 zenekar jelentkezik a felhívásra. Elindul a válogatás. Gazdag Gyula betiltott filmjét turkáltuk elő.
Íme a kordokumentum, amin Orbán Viktor és a magyar liberális értelmiség szakítottak egymással.
Mosonmagyaróváron nem sortűz volt 56-ban, hanem véres mészárlás.
Sárközi Endre a Rákosi-korszakban egymás után hozta a halálos ítéleteket koncepciós perekben, de végül meghasonlott, a forradalmárokat már képtelen volt bitófára küldeni.