Elment a keszthelyi gimnáziumból, és a tanári pályával is felhagy a férfi, akinek a biológia-szakkörein élő állatokat is boncoltak a diákok a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban – hangzott el az RTL Híradóban.
A HVG írta meg, hogy a keszthelyi rendőrség megszüntette a nyomozást a pedagógusnak, akiről márciusban derült ki, hogy a helyi gimnázium biológia-szakkörein rendszeresen végeztet élveboncolást a diákokkal.
Az RTL Híradó-nak a volt tanár azt mondta, azóta távmunkában dolgozik, de elkötelezett tanárnak tartja magát, és ha az oktatásban valamit meg lehet mutatni a valóságban, akkor azt úgy is kell megmutatni, de az öncélú állatkínzást ő sem támogatja. A szakkörén amúgy csak szülői beleegyezéssel vehettek részt a diákok, így mindenki tudta, mit csinálnak. A volt tanár azt mondta:
„Körülbelül annyit szenvedett, mint egy falusi csirkevágás során a csirke, amit táplálkozás céljából megeszünk.”
A keszthelyi önkormányzati média szerint pedig csak választás előtti hangulatkeltés történt.
Amikor a HVG vizsgálódni kezdett az ügyben, a szakkört vezető tanár hirtelen távozott az iskolából, a tankerület vizsgálatot indított, az állatvédők pedig büntetőeljárást kezdeményeznek.