Öt emberre kérnek halálbüntetést a szaúdi ügyészek a Khashoggi-gyilkosság miatt

bűnügy

Saudi Al-Mojeb főügyész Rijádban jelentette be, hogy jelenleg 21 ember van őrizetben a Khashoggi-gyilkossággal összefüggésben, közülük 11 ember ellen emelnek vádat, és öt esetben kérnek halálbüntetést.

Jamal Khashoggi Amerikában élő szaúdi újságíró október másodikán tűnt, miután belépett hazája konzulátusára Isztambulban, hogy a válásával kapcsolatos hivatalos papírokat intézzen.

A szaúdiak több verzióval is előálltak a történtekről, volt, ami szerint

Közben kiderült, hogy a Szaúd-Arábiát jelenleg vezető bin-Szalman koronaherceggel kritikus újságíró halála előtt a szaúdi halálbrigád magánrepülővel érkezett Isztambulba mindenféle kínzóeszközökkel felszerelve, és még egy kórboncnokot is vittek magukkal.

Abban egyébként viszonylag széles a nemzetközi egyetértés, hogy az újságírót bin-Szalman koronaherceg parancsára kínozták és ölték meg a konzulátuson.

A gyilkosság után kirobbant nemzetközi botrány miatt aztán Szaúd-Arábiában kirúgták Ahmad al-Assirit, a hírszerzés helyettes vezetőjét, és mint a cikk elején kiderült több ember ellen vádat emeltek, bár hogy ők kik, és milyen szerepük volt az akcióban, az egyelőre nem derült ki. (via Independent)