Putyin megtorlással fenyeget, ha az amerikaiak felmondják a nukleáris rakétákról szóló szerződést

külföld

Orosz hírügynökségek szerint Vlagyimir Putyin hétfőn arról beszélt, hogy megtorolja, ha az Egyesült Államok felmondja a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló, 1987-es INF-szerződést. Az orosz elnök az orosz védelmi minisztérium magas rangú tisztviselőivel beszélt az esetleges orosz lépésekről. Kijelentette azt is, hogy kész tárgyalni az amerikai vezetéssel az INF-ről.

Az INF-szerződés a földi indítású hagyományos és nukleáris robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákról és robotrepülőgépekről rendelkezett. A megállapodás szerint mindkét szerződő fél engedélyt kapott a másik fél ezen kategóriájú fegyvereinek rendszeres ellenőrzéseihez is. De miután az ukrán válság és a Krím 2014-es megszállása után mélypontra jutottak az amerikai-orosz kapcsolatok, a szerződés jövője is bizonytalanná vált.

Donald Trump kormánya azzal vádolta az oroszokat, hogy nem tartják be a szerződést, és azzal fenyegetőztek, hogy felmondják azt. Ugyanakkor az orosz fél tagadta, hogy megsértette volna a megállapodást. Október végén Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is felszólította Oroszországot, hogy tegyen eleget a szerződés követelményeinek. Stoltenberg szerint az oroszok olyan földi indítású, közép-hatótávolságú, SSC-8-as rakétákat fejlesztettek, amelyek már a stratégiai stabilitást fenyegetik. AZ európai vezetők pedig attól tartanak, hogy ha az INF elbukik, az újabb fegyverkezési versenyhez vezetne. (Reuters)