Senki sem vállalja a felelősséget, amiért egy 13 éves gyerek pucolta a vécéket az UNICEF indiai gyereknapi rendezvényén

külföld

„Nem érzem valami jól magam. Reggel nyolc óta itt vagyok, és ötig maradok. 350 rúpiát (1390 forintot) kapok. Most dolgozom először, általában iskolába szoktam járni.”

- Ezt nyilatkozta az a 13 éves gyerek, akit az Indian Express interjúvolt meg a delhi-i stadionban, ahol éppen a vécét pucolta az Unicef gyermeknapi rendezvényén.

A nemzetközi gyermekvédő szervezet, ahogy az egész világon, úgy Indiában is különleges programokkal, rendezvényekkel ünnepelte a gyerekek november 20-i világnapján. Az indiai főváros stadionjában például Sachin Tendulkarral, a krikettőrült ország legnagyobb krikettsztárjával focizhattak a kicsik. Legalábbis a szerencsésebbek, mert legalább egy 13 évesnek narancssárga láthatósági mellényben kellett vécéket pucolnia.

A fiú az Indian Expressnek azt nyilatkozta, hogy háziasszony édesanyja küldte dolgozni, édesapja pedig egy iroda gondnokaként keresi a kenyerét. Így került iskola helyett takarítóként arra a rendezvényre, ahol egy kerekasztalbeszélgetésen az Unicef helyi vezetője és egy magas rangú oktatási szakember arról cseréltek eszmét, hogy az iskoláknak hogy kell támogatniuk a gyerekeket.

Az Indian Express megpróbálta kideríteni, hogy ki a felelős a gyerek dolgoztatásáért, de senki sem vállalta a felelősséget.

  • A stadion üzemeltetői egy alvállalkozójukra mutogattak, de az meg azt nyilatkozta, hogy nem ők alkalmazták a gyereket.
  • A Delhi önkormányzat szerint sem ők voltak.
  • Az Unicef szóvivője pedig arról beszélt, hogy ők aztán végképp nem tehetnek semmiről, és egyébként is lehet, hogy a gyereket nem is az ő rendezvényükre szerződtették. 

A 13 éves gyerek mindenesetre azt állította, hogy másnap ismét iskolába fog menni.