Az ELTE jogi kara visszaszólt a Magyar Időknek a sorosozás miatt

oktatás

Az ELTE csütörtökön közleményben reagált a Magyar Idők Sorosék és a poszt-SZDSZ tartja szorításában a hazai felsőoktatást című anyagára, amiben a kormánylap olyanokat írt, hogy „az álcivil Magyar Helsinki Bizottság tananyag lett az eredetileg Pázmány Péter esztergomi érsek által alapított egyetemen. Emellett a Háttértársaság a melegekért társadalmi munkában veszi igénybe a joghallgatók segítségét egy „jogi tudásbázis” kialakításához”. A kar több tanárát pedig azzal vádolják, hogy a Soros-hálózat tagjai, bármit is jelentsen ez.

A cikkre reagálva a kar közölte, hogy „az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara oktatási tevékenysége során maradéktalanul követi a jogászképzésnek az Alaptörvényből eredő és a hatályos jogszabályokban konkrétan meghatározott előírásait”.

A betámadott kurzussal kapcsolatban pedig annyit jegyezte meg:

Karunk büszke a Társadalmi Felelősségvállalás Programjára, amelynek keretében hallgatóink önkéntes munkát teljesítenek olyan szervezeteknél, amelyek nehéz sorsú, fizikai állapotuknál vagy társadalmi helyzetüknél fogva hátrányos helyzetben lévő embereket támogatnak.”