"A híres magyar zsidót", Soros Györgyöt hibáztatja Recep Tayyip Erdogan az elmúlt évtizedek legnagyobb kormányellenes tüntetéseiért, az öt évvel ezelőtti Gezi parki tüntetéssorozatért. 2013-ban heteken át tartó tiltakozásokat robbantott ki a török kormány terve, hogy Isztambul egyik legnépszerűbb közparkját eldózerolják, hogy egy bevásárlóközpontot építsenek a helyére.
Erdogan öt évvel később jutott arra, hogy az egész mögött Soros állhat, aki persze segítséget kapott "helyi kollaboránsától", Osman Kavalától. Kavalát, a befolyásos üzletembert 2017 októberében letartóztatták és egy év börtönre ítélték "az alkotmányos rend megdöntésére tett kísérlet" miatt.
A hírről beszámoló Haaretz szerint Erdogan megnyilvánulása jól beleillik a szélsőjobboldali populisták retorikjába, akik Magyarországtól Olaszországon át az Egyesült államokig Sorost tették gyűlöletkampányaik céltáblájává. Azt is megjegyezték, hogy 2014-ben a török miniszterelnök-helyettes, Besir Atalay még tagadta, hogy "a világhatalmakat és a zsidó diaszpórát" vádolta volna a Gezi parki tüntetésekért, mint azt több újság is jelentette.