gezi park

Életfogytiglanra ítélték Osman Kavala üzletembert Törökországban, a bíróság szerint meg akarta dönteni a kormányt

Nyugati országok és Emberi Jogok Európai Bírósága is követelte korábban a szabadon engedését, hiába.

Kiss Imola
külföld

Erdogan: Már nem lesznek a 2013-as, Gezi parki tüntetésekhez hasonlók

A török elnök szerint a tüntetők – akik LMBT-posztert tettek ki az egyetemen – terrorszervezetek tagjai, akiket nem fogad el az ország „nemzeti és lelki értékekkel rendelkező fiataljaiként”, és „nincs olyan, hogy LMBT, ez az ország nemzeti és lelki értékekkel tart a jövőbe”.

Herczeg Márk
külföld

Osman Kavala török üzletembert és aktivistát felmentették a vádak alól, erre egy másik ügyben adtak ki ellene elfogatóparancsot

Egy isztambuli bíróság a 2013-as Gezi parki tüntetések finanszírozásával és koordinálásával kapcsolatos perben bizonyíték hiányában minden vádpontban felmentette, pár órára rá egy, a 2016-os törökországi katonai puccskísérlettel kapcsolatos nyomozás miatt adtak ki ellene elfogatóparancsot.

Herczeg Márk
külföld

Erdogan "a híres magyar zsidót" hibáztatja a 2013-as tüntetésekért

2013-ban milliók tüntettek Isztambulban, hogy a kormány ne dózerolhasson el egy közparkot egy bevásárlóközpont kedvéért. Öt évvel később Erdogan megtalálta a felelőst.

Király András
külföld

Illés Zoltán: A budapesti Gezi park is kinőhet a városligeti tiltakozásból

Riadóláncot szerveznek, a fák megvédéséből szerinte olyan szimbolikus ügy lehet, mint az isztambuli tüntetéshullám. Nem tesz feljelentést az üvöltöző rendőr ellen.

Horváth Bence
POLITIKA

Könnygázzal és vízágyúval oszlattak Isztambulban és Ankarában

Több százan csaptak össze a rendőrökkel az évfordulón.

plankog
külföld

Szétvízágyúzták a násznépet a Gezi parkban

Tbg
külföld

Működő demokrácia

Horváth Bence
külföld

Nap címe az MTI-ben: "Az egyszerű törökök nem értik, mit akarnak az isztambuli tüntetők - HÁTTÉR"

Bonyolult törökök rázzák az utcát.

Horváth Bence
külföld

A magyar kormány támogatja az ankarai vezetést

Az utcai demonstrációk, a belpolitikai események látványosan igazolják, hogy Törökország működő demokrácia - üzente haza Németh Zsolt.

Horváth Bence
külföld

Kamu interjúval járatta volna le egy török napilap a CNN-t

Külföldi cégek gazdasági érdekei miatt járatja le a törököket a CNN, mondta a lapnak Christiane Amanpour sztárbemondó. Legalábbis a lapnál ezt hazudták.

Horváth Bence
külföld

Katonaság bevetésével fenyegetőzött a török miniszterelnök-helyettes

Két nagy szakszervezet kezdett sztrájkot hétfőn, utána beszélt erről Bulent Arinc. A lépés alaposan felforgathatná a történetet.

Horváth Bence
külföld

Csendben, mozdulatlanul állva tiltakoznak a török tüntetők

Az erőszakmentes ellenállás új formája jelent meg Isztambulban. Tíz embert álldogálásért vettek őrizetbe,

Horváth Bence
külföld

Több száz fős erősítést küldött Erdogan a tüntetőkre

Elbukták a Gezi parkot a tüntetők vasárnapra Isztambulban, ahol még napközben is folyt a vízágyúzás. Óriási kormánypárti demonstráció lesz délután. A német zongorista hangszerét is elfogták a rendőrök.

Tbg
külföld

Így védte a Hilton az isztambuli tüntetőket

A személyzet tessékelte ki a rohamrendőröket a Taksim téri szállodából.

Tbg
POLITIKA