A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába november 20-án 10:16-kor érkezett bejelentés, hogy egy idős férfit kiraboltak a mátraverebélyi családi házában. A rendőrök beazonosították, és rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 16 éves fiút.
A gyanúsított november 19-én a hajnali órákban bement az egyik mátraverebélyi családi házba, majd rátérdelt az ágyon fekvő időskorú, védekezésre képtelen sértett mellkasára. Pénzt követelt a sértettől, és többször ököllel megütötte, majd több 10 ezer forint készpénzt elvitt. A fiú másnap szintén a hajnali órákban újra bement a férfi családi házába, és pénzt követelt tőle, majd átkutatta a helyet, és érték nélkül távozott. A sértett az elsődleges orvosi vélemény alapján a bántalmazástól könnyű sérülést szenvedett.
A gyanúsított október 31-én az éjszakai órákban ugyanebből az ingatlanból az ablakon betörve erősítőt, hangfalat, DVD-lejátszót és egyéb használati tárgyakat lopott el, egy részüket el is adta. A fiatalkorú a megalapozott gyanú szerint továbbá november 16. és november 17. között a község egy másik családi házának melléképületéből tűzifát is ellopott.
A rendőrkapitányság épületébe előállított fiatalkorút a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság pénteken el is rendelt. A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egy rendbeli rablás, egy rendbeli rablás kísérlete és két rendbeli lopás miatt folytat büntetőeljárást a fiú ellen. (police.hu, police.hu)