Vascsővel összeverte, levetette vele a cipőjét és a kabátját, majd otthagyta a hidegben meghalni

bűnügy

A járőrök január 23-án 1 óra körül Debrecenben, a buszpályaudvarnál észrevettek egy földön fekvő férfit, aki alul öltözött és sérült volt, ezért mentőt hívtak hozzá. Kórházba vitték az 57 éves férfit, de az az orvosi ellátás ellenére meghalt.

A rendőrök megállapították, hogy a férfi bántalmazástól keletkezett sérülései vezettek a halálához, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

A nyomozók látókörébe került egy férfi, akit előállítottak a rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a 46 éves debreceni lakos volt az, aki január 22-én egy lakatlan házban egy fémcsővel többször megütötte, és megrúgta az áldozatot, akit közben arra kényszerített, hogy vegye le a cipőjét és a kabátját, majd kihúzta a sértettet az udvarra, és otthagyta.

A bűncselekmény elkövetésekor a lakatlan házban tartózkodott egy másik férfi is, akit a gyanúsított szintén megvert.

Fotó: police.hu

A nyomozó hatóság R. Lászlót január 25-én bűnügyi őrizetbe vette, és előterjesztést tett a letartóztatásra, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az emberölés és súlyos testi sértés kísérlet megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást lezárta, az iratokat átadta az ügyészségnek. (police.hu)