A BRFK Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tavaly március 8-án elfogtak hét férfit, akik Budapesten, Makón, Kiskunhalason és Turán új pszichoaktív anyagot (dizájnerdrogot) árultak.
A dílerek a szert továbbértékesítés céljából egy ferencvárosi vendéglátóhelyen vették át a söröző tulajdonosától és üzlettárástól, ekkor érték őket tetten. A rendőrök a terjesztőknél és a sörözőben 11,82 gramm marihuánát, több mint 3 kg dizájnerdrogot és közel 6 millió forint készpénzt és valutát találtak.
A 37 éves Sándor és társa, a 30 éves István rendszeresen árulták a cuccot, K. Béla, B. Béla, K. Csaba és még egy K. Csaba is az őrszobán kötött ki, ők ugyanis Makóról, Kiskunhalasról és Turáról mentek a helyszínre a drogért terjesztési céllal. A nyomozók már úgy ütöttek rajtuk, hogy náluk volt a szer. Sándor és Márió is a helyszínen voltak, ők megpróbálták gyorsan a lefolyóba önteni a kristályos anyagot, csakhogy túl sok volt belőle, 2,5 kilót náluk is találtak.
Az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratot a napokban átadta az illetékes ügyészségnek. (police.hu)