Nyolc év után Azerbajdzsánban fogták el a férfit, aki 2010-ben 15 kiló heroint hozott be az országba Gyulánál

bűnügy

Vádat emeltek egy külföldi férfi ellen, aki 2010-ben kb. 15 kg heroint hozott be Magyarországra, majd elmenekült.

Szabó Ferenc főügyész közölte: a vádlott 2010 májusában egy kamionnal Gyulánál lépett be Magyarországra. Szigetszentmiklósnál egy parkolóban közvetlenül a társai autója mellé állt, és – miközben egyikük a járművek körül sétált – átrakott két, heroint tartalmazó táskát.

A közlemény szerint a vádlott két társát a rendőrök Vasad külterületén ellenőrizték, és megtalálták náluk a kábítószert. Emiatt 2013-ban kábítószerrel való visszaélés miatt szabadságvesztésre ítélték őket.

De a harmadik gyanúsított elmenekült, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, és csak idén márciusban fogták el, Azerbajdzsánban.

A letartóztatott férfi ellen a megyei főügyészség kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt, és fegyházbüntetés kiszabását indítványozta. (MTI)