2010

Lemondott. Elhagyott bennünket. De vajon visszatér-e még?

Búcsúpodcast érzelmes jelenetekkel, kedvenc megszólalásokkal, vad eszmefuttatásokkal.

Gazda Albert, Diószegi-Horváth Nóra, Szily László, Botos Tamás, Herczeg Márk
podcast

Milyen volt 2010 tavasza?

15 éve váltott rendszert Orbán Viktor. Felidézzük, kikről volt szó akkoriban, mi történt Magyarországon és a világon, kiket néztünk, miket hallgattunk.

Herczeg Márk
évforduló

Orbán: Ha Magyarország nem válik a tudás földjévé ebben a nagy átrendeződésben, mi nem tudunk nyerni

Orbán Viktor a 2010-es Fidesz-győzelem utáni első tusványosi beszédében azt ígérte, a tisztességes, törvénytisztelő emberek ideje következik, és Magyarországot tudással, oktatással és kultúrával fogja sikeressé tenni.

Ács Dániel
POLITIKA

Oroszország felfüggeszti a katonai helyszínein az új START-szerződésben rögzített amerikai ellenőrzéseket

A 2010-ben aláírt, kulcsfontosságú orosz-amerikai megállapodás kölcsönösen lehetővé tette a két félnek a másik ország katonai helyszíneinek rendszeres ellenőrzését.

Herczeg Márk
háború

Kövér László házelnök szerint a Parlament mint a vita színpada szinte teljesen elvesztette a jelentőségét

Jó megfigyelés Kövér Lászlótól, aki 2010 óta a Parlament ura.

Herczeg Márk
parlament

Nyolc év után Azerbajdzsánban fogták el a férfit, aki 2010-ben 15 kiló heroint hozott be az országba Gyulánál

A két társát már 2010-ben elfogták, őt csak idén találták meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Azok a nyomorult kétezres évek: ilyen volt az életünk 2002 és 2010 között, ha egyáltalán lehetett ezt életnek nevezni

Bármilyen problémáink is vannak most, ne feledjük: volt már sokkal rosszabb is, a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt például mind kínhalált haltunk.

Herczeg Márk
katasztrófa

A választási informatikai rendszer későbbi kulcsemberei ott voltak a Fidesz 2010-es eredményváróján

Kicsi a világ. A cég és Havasi Bertalan sem árulta el, hogy mit keresett Orbán Viktorral és Habony Árpáddal közös fotón Arató Dávid és Karlócai Balázs.

Herczeg Márk
POLITIKA

Paz de la Huerta is nemi erőszakkal vádolja Harvey Weinsteint

A hollywoodi producer 2010-ben kétszer is leitatta, és megerőszakolta – állítja a színésznő.

Herczeg Márk
bűnügy

Három hurrikán egyszerre tombol az Atlanti-óceánon

2010 óta nem volt ilyen.

Herczeg Márk
időjárás

Az MSZP újra feljelentést tesz a Fidesz 2010-es plakátkampánya miatt

Mivel az ügyészség szerint nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja. Vajon másodjára hogy látják majd Polt Péterék?

Herczeg Márk
bűnügy

Az ügyészség szerint nem vetődött fel bűncselekmény gyanúja a Fidesz-plakátok ügyében, ezért nem nyomoznak

Ahogy minden egyes fideszes korrupciós ügyön, úgy egyszerűen ezen sem találtak fogást Polt Péterék.

Herczeg Márk
bűnügy

24.hu: A Fidesz a 2010-es plakátköltései harmadát vallotta be

A lap megszerezte a számlákat.

Botos Tamás
POLITIKA

A 2010-es Balog Zoltán véletlenül megsemmisítő csapást mért a 2017-es Németh Szilárdra

Csapás a múltból: az emberi erőforrások minisztere még 2010-ben védte meg a civil szervezeteket. De még hogy!

Herczeg Márk
politika

Két mondat Dzsudzsák Balázstól 2010-ből

Kísért a múlt.

Herczeg Márk
futball