Utolérte a Földet is fenyegető Bennu aszteroidát a NASA űrszondája

űrkutatás

Két éves üldözés után a Nasa Osiris-Rex szondája befogta a Bennu aszteroidát - azt, ami egy nap akár a földet is eltalálhatja. A Guardian jelentése szerint a szonda 20 kilométerre megközelítette a gyémánt alakú ősi aszteroidát, amely körül december 31-én áll majd pályára. eddig még egy űreszköz se állt pályára ilyen kicsi égitest körül.

A Bennut a veszélyesebb aszteroidák közé sorolják, a jelenlegi számítások szerint százötven év múlva nagyon közel húzhat el a Föld mellett. Ha eltalálná, annak kataklizmikus következményei lehetnek. A nagyjából fél kilométer átmérőjű aszteroida becsült tömege 60 millió tonna. A jelenlegi számítások szerint 20175-2199 között 1:2700 az esélye annak, hogy az aszteroida a bolygónknak ütközzön.

A NASA kutatói most azt tervezik, hogy a szondával legalább 60 gramm kőzetmintát gyűjtsenek az aszteroidából.