kataklizma

Gyurcsány Ferenc fehér lovon

Ha Orbán Viktornak igaza van, akkor lehet még a Demokratikus Koalíció szakadatlanul készülődő elnökéből Magyarország miniszterelnöke. Talán nem is kell ehhez más, csak némi világrengető kataklizma.

Gazda Albert
vélemény

Már az emberiség élelmiszerellátását fenyegeti a klímaváltozás

Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint "példátlan ütemben" merítjük ki a Föld természeti erőforrásait.

Király András
klímakatasztrófa

Százméteresnél is nagyobb űrsziklák keresztezhetik a következő hetekben a Föld pályáját

A tunguszkai meteor megvan? Na, egy felvetés szerint a több ezer négyzetkilométernyi erdőt letaroló, 50 méteres űrszikla nem volt magányos, egy húszezer éve széthullott, száz kilométer átmérőjű üstökös egyik darabkája lehetett. És még annál is nagyobb darabokat rejthet a Föld mellett évente kétszer elsuhanó Tauridák meteorraj.

Király András
tudomány

Utolérte a Földet is fenyegető Bennu aszteroidát a NASA űrszondája

Az Osiris-Rex december 31-én állhat pályára a mindössze fél kilométer átmérőjű aszteroida körül.

Király András
űrkutatás

Ötször már majdnem kipusztult a Nagy-korallzátony

De az, hogy az elmúlt 30 ezer év kataklizmáit túlélte, nem jelenti azt, hogy a mostanit túl fogja.

Király András
tudomány

Így éld túl 2016-ot, ha netán eljönne a régóta várt világvége!

Oly sok veszély fenyegeti a Földet és az emberiséget. Mi van, ha pont most tényleg beüt a ménkű? Mit tegyél, ha kipusztul az emberiség java, és te maradsz itt, hogy újra benépesítsd a bolygót? Tippek, trükkök túléléshez.

Király András
ÉLET

:_((((((

erdelyip
káosz