Szombat reggel közölte a rendőrség, hogy befejezték a nyomozást egy 31 éves tatabányai férfival szemben, aki ellen rongálás vétség elkövetése miatt nyomoztak.
K. János még szeptemberben egy nap, dél után pár perccel egy áruház parkolójának sorompóját megrongálta úgy,
hogy azt kézzel felhajtotta, letörte, majd távozott a parkolóból autójával.
Az áruház biztonsági őrét egy járókelő értesítette, aki szemtanúja volt az esetnek. A rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, akit 2018. október 18-án gyanúsítottként kihallgattak. K. János a kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését beismerte.
Elmondta, hogy a sorompó nem működött rendesen és a parkolóból való kijutásra nagyon sokat kellett várnia, ami miatt ideges lett.
A Tatabányai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek. (Police.hu)