Az „aktív Magyarországért felelős kormánybiztos” szerint sokan azért mennek külföldre dolgozni, mert itt nem túlórázhatnak eleget

POLITIKA

Óriási kommunikációs ötletelésben van a Fidesz, miután szakszervezetek, munkavállalók és az egész ellenzék folyamatosan támadja a kormánypárti tervet a túlórakeret törvényben rögzített emeléséről, szigorításáról.

A nemzetstratégiai közérdekből felhúzott kormánypárti médiabirodalom igyekszik is tompítani a témát, a Magyar Idők például reggel így ismertette a törvényjavaslatot:

Forrás: magyaridok.hu

A közmédiából pedig azt tudhattuk meg, hogy a megfelelő kifejezés a „munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatása”:

Forrás: hirado.hu

A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint „ez elég sánta érvelés”, mindig a munkáltató van gazdasági előnyben, ugyanis sokan lehetnek olyan élethelyzetben, hogy nem kockáztathatják a munkahelyük elveszítését, ezért túlórázniuk kell.

Az Index parlamenti riporterének hétfőn a szokástól eltérően néhány fideszes képviselő nyilatkozott is.

Hollik István kormányszóvivő arról beszélt, hogy a törvény a munkavállalóknak egy lehetőség, aki többet akar keresni, az dolgozhat többet. Ő és Halász János fideszes szóvivő is azt mondja, a törvény szerint egyértelmű, hogy a munkáltató a munkavállalót nem kényszerítheti több túlórára. Halász szerint „minden munkavállaló nem tüntetett”, arról pedig, hogy a Policy Agenda felmérése szerint a munkavállalók 83 százaléka elutasítja a tervet, azt mondta, nem ismeri őket, „de biztosan nagyon hiteles szervezet lehet, lehet, hogy még Sorostól is szokott pénzt kapni”.

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos pedig azt mondta: „A munkavállalóknak azért érdeke, mert van olyan élethelyzetben sok ember, aki rá van kényszerülve, hogy pénzt keressen, dolgozzon. Most a jelenlegi szabályozás egyébként megtiltja. Nagyon sokan egyébként ezért mennek külföldre, és például Ausztriába. Én beszéltem olyan emberekkel, akik 3-4 hónapot szabadnap nélkül lehúznak egy szállodában, mert így tudnak pénzt keresni, Magyarország erre – hogyha valaki többet akar dolgozni, és ezért több pénzt akart kapni – egész egyszerűen nem volt lehetőség. Ezért fogom megszavazni.”

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos beszédet mond a kékestetői tévétorony megújult kilátójának átadásán 2018. november 16-án.
Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

A Vasas Szakszervezeti Szövetség nemzetközi összehasonlításából a Momentum készített grafikont, ezen látszik, hogy a magyar munkavállalóknak eddig is mennyivel több lehetőségük volt túlórázni más EU-tagországokhoz képest:

Forrás

Közben viszont bár 2017-ben a minimálbér-emelés és a fokozódó munkaerőhiány miatt minden korábbinál nagyobb mértékben növekedtek a magyar fizetések, nemzetközi összehasonlításban még mindig rendkívül alacsonynak számítanak.

A túlóratörvényről kedden vitáznak a Parlamentben, és szerdán szavaznak róla.

Kapcsolódó cikkek

Fogadóóráikon kérdezik fel a fideszes képviselőket a túlóratörvény ellen tiltakozók

Az összes megyeszékhelyen kértek engedélyt a félpályás útlezárásokra.

Botos Tamás
POLITIKA

Azért jöttünk, mert nem akarunk rabszolgák lenni

Több ezer ember vonult végig a városon, hogy a Fidesz túlóratörvénye ellen tiltakozzon.

Halász Júlia, Czinkóczi Sándor
videó

Botrányba fulladt a parlamenti ülés, az ellenzék sípolt, kiabált, majd kivonult

Kövér László pedig azzal vonta meg a fideszesek elszámoltatását pedzegető Vadai Ágnestől a szót, hogy „fejezze be az óbégatást”.

Herczeg Márk
parlament

Az 'önként vállalt túlmunka' bevezetésével szigorítaná tovább a túlóratörvényt a Fidesz

Csütörtök éjjel jelent meg a módosítás, ami kollektív szerződés nélkül is lehetővé tenné az évi 400 óra rendkívüli munkavégzés kirendelését. Szombaton tüntetnek a szakszervezetek.

Horváth Bence
gazdaság

A valóság ezzel szemben az, hogy nemzetstratégiai közérdek

Lehet, hogy a kormánymédia folyamatosan valótlanságokat közöl, de Orbán Viktor ráütötte a pecsétet: nem a valóság, hanem a nemzetstratégia szempontjából kell nézni a dolgokat. Így pedig már mindegy is, hogy Soros nem nevezi ki az új ellenzéket, Vona pedig nem kapott luxusautót Simicskától.

plankog
Média

Veszprémben és Pécsen a szakszervezetek útlezárásokkal is tiltakoznak a túlóratörvény módosítása ellen

Palkovics László miniszter szerint a módosítással nem lesz gond, hiszen a munkaerőhiány miatt egy elégedetlen dolgozó könnyedén találhat új munkahelyet.

Herczeg Márk
gazdaság

Hatalmas az elutasítottsága Kósa túlóraemelős-javaslatának

Egyértelmű a Munka Törvénykönyvének módosításának megítélése.

Botos Tamás
gazdaság

Nemzetközi összehasonlításban elég rosszul keresnek a magyarok

Bár tavaly csak Izlandon nőttek jobban a bérek, egy átlag szlovák így is 7,2 százalékkal keres többet egy átlag magyarnál. Azt meg inkább nem is mondom, hogy mennyit keres egy átlag szlovén.

Király András
gazdaság