túlóratörvény

Mentelmi joga felfüggesztését kérte Fekete-Győr András

Hogy a bíróság úgy ítélhessen a 2018 óta húzódó ügyében, „ahogy egy nem-képviselő állampolgár esetén tenné.”

Benics Márk
POLITIKA

Ítélőtábla: A TV2 nem tájékoztatni akart, hanem lejártani a túlóratörvény elleni tüntetés szervezőit

A bíróság döntése szerint a csatorna megsértette a tüntetést szervezők személyiségi jogait, amikor azt állították a Tényekben, hogy "csak rombolni akarnak".

Csurgó Dénes
Média

1 év 4 hónap felfüggesztett börtönt kapott, mert 2 tojást dobott a rendőrsorfal felé a Kossuth téri tüntetésen

Enyhítő körülmény volt, hogy büntetlen előéletű, és több kiskorút tart el. Az ítélet nem jogerős.

Herczeg Márk
POLITIKA

Bocsánatkérés és sérelemdíj jár az Origótól a túlóratörvény-tüntetés miatt listázott civileknek

A bíróság kimondta, személyes adatokkal élt vissza a hírportál, amikor rászállt a 2018 decemberi tüntetés szervezőire.

Neuberger Eszter
jog

Az ügyészség tárgyalás nélkül ítéltetne el három embert, akik 2018 decemberében a rabszolgatörvény ellen tüntettek

A vádirat szerint akadályozták a rendőröket 2018-ban, most a vészhelyzet miatt intéznék gyorsan, tárgyalás nélkül az ügyüket.

Szurovecz Illés
ügyészség

A kormány a honvédségnél aktiválta a túlóratörvényt, így akár a 400 órát is átlépheti az éves túlszolgálat

Ráadásul a veszélyhelyzet ideje alatt elrendelt túlórázás nem számít bele a katonák éves túlszolgálati időtartamába.

Herczeg Márk
hadsereg

A túlóratörvénnyel indult, végül az egész várost elvesztette a Fidesz

Szombathelyet tíz éve irányítja a Fidesz, de januárban elvesztették legfontosabb szövetségesüket, azóta az ellenzék megállíthatatlan.

Halász Júlia
video

Nem talált kifogást az Alkotmánybíróság, érvényes a túlóratörvény

Ellenzéki képviselők kérték, hogy semmisítsék meg a módosítást.

Botos Tamás
POLITIKA

Egyesével büntette meg a 36 ellenzéki képviselőt a Fidesz-KDNP frakciója a decemberi túlóratörvény elleni tiltakozás miatt

365 ezer - 1,5 millió forintba került fejenként a decemberi tiltakozás.

Tbg
politika

Az ellenzék kivonult a Parlamentből, lefújta a brüsszelezős kormányzati plakátokat, és átment a Nyugdíjfolyósító Főigazgatósághoz

A „propagandahétfő” és a „közszolgálati rabszolgatörvény” ellen tiltakoznak.

Herczeg Márk
politika

Vita nélkül dönthet a parlament, hogy megbüntessék-e a pulpitust elfoglaló képviselőket

A mentelmi bizottságban nem tudták megtárgyalni az ügyet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tárgyalnak a Suzukinál a béremelésről

Amiben már most megállapodás született: az éves bónusz, valamint a béren kívüli juttatások megemelt összege – közölte a cég.

Herczeg Márk
gazdaság

Timmermans: El fog jönni a pillanat, amikor a magyarokat már nem a félelmeik fogják érdekelni

Hanem például az, hogyan teljesít az országuk, a munkaerőhiányra pedig nem a túlóra a megoldás - mondta a holland szocialista politikus az Egyenes Beszédben.

Albert Ákos
politika

Kövér László döntött: egyhavi fizetést vesz el a túlóratörvény ellen tiltakozó ellenzéki képviselőktől

A Házbizottság helyett a házelnök egyszemélyben hozott döntést a büntetésről.

Botos Tamás
politika

Én elküldeném önöket, mind a négyüket nagyon hosszú időre mondjuk Észak-Koreába vagy Fehéroroszországba

- mondta Érd fideszes alpolgármestere az ellenzéki képviselőknek, mikor a túlóratörvény került szóba a képviselőtestület ülésén.

Sarkadi Zsolt
politika