A Belügyminisztérium közleményt adott ki, amiben leírták, mi volt az operatív értekezleten, amin Pintér Sándor értékelte a szerda esti, túlóratörvény ellen szervezett tüntetést.
Dr. Pintér Sándor a Kormány nevében köszönetet mondott a biztosításban résztvevő rendvédelmi állomány helytállásáért - írták.
A miniszter szerint a közelmúltban ilyen mértékű és intenzitású támadás nem ért magyar rendőrt. Azokat a rendőröket, akik testi épségük kockáztatásával még akkor is rendíthetetlen nyugalomról, türelemről tettek tanúbizonyosságot, amikor sorozatos támadás érte őket.
A miniszter szerint a demokráciát rendbontók zavarták meg. Azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a demokráciát a törvénytelenséggel, a szabad véleménynyilvánítás jogát az erőszakkal. Nem lehet ugyanis a demokrácia része az a tüntetés, amelyen durván megsértik a törvényeket, és amelynek biztosítása során kilenc rendőr szenved sérülést.
Pintér Sándor kifejtette, a rendőrség továbbra is biztosítja a békés gyülekezési jogot,
de a fokozatosság, a szükségesség és az arányosság figyelembe vételével gátat fog szabni az erőszaknak.
A miniszter egyértelművé tette: a törvényeket Magyarországon mindenkinek be kell tartania, a rendőrség elsődleges feladata a törvényes rend garantálása és biztosítása.