Azok, akik az elmúlt napok agresszív cselekményeinek résztvevői voltak, nem tisztelnek senkit és semmit – mondta Latorcai János, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke az MTI-nek.
Úgy fogalmazott:
nem tisztelik az alapvető értékeket, nem tisztelnek másokat, nem tisztelik a kereszténységet, „a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem”.
Azt állította, a tüntetők azt ordították, égjen a karácsonyfa, égjen a rendőr, a keresztény értékeket valló magyar embereket gyalázták, és ezeknek az agresszív politikai provokátoroknak egyetlen céljuk van csak, a balhé és a rongálás. (Itt írtunk arról, milyen volt a tüntetés.)
Az Országgyűlés alelnöke sorolta, hogy a szerda és csütörtök esti tüntetések résztvevői a nemzet karácsonyfája körül elhelyezett, a rászoruló gyerekeknek készített szánkó-kerítést szétrugdosták, a díszvilágítást elszaggatták, a karácsonyfa drótkötelét kibontották, a fát megpróbálták feldönteni, 20 szánkó eltűnt, egyet felgyújtottak, a nemzet főterére frissen telepített növények egy részét kitépkedték, a rendezett parkot feldúlták.
Kitért arra is, hogy a füves területen tüzet gyújtottak, a sétányon a padokat, a járólapokat és a nemzet lobogójának árbocát összefirkálták, a főlépcső előtti öntöttvas oszlopokat összekötő robusztus láncot elvitték és a főlépcsőt festékkel, a Országház bejáratainak környékét tojással beszennyezték, betörték a Ház ablakát is.
Ami történt, számunkra elfogadhatatlan, mert a törvényeket mindenkinek be kell tartania. A hétköznapi emberek betartják a törvényeket, nem lopnak és nem rongálnak. A törvényeket a politikai provokátoroknak is be kell tartani, ők sem lophatnak, ők sem rongálhatnak – mondta Latorcai János az MTI-nek.
A kormány már csütörtökön arról beszélt, hogy a tüntetők kereszténygyűlölők.
Estéről estére egyre dühösebb a hangulat a Kossuth téren. Már olyanok is konfrontálódnak a rendőrökkel, akikről korábban soha nem gondoltuk volna, és a rendőrök is jóval keményebbek, mint az elmúlt években. Így néztek ki a tüntetések testközelből.
A miniszter szerint "Soros György szervezeteinek kitartottjai tagjai szép számmal vettek részt a megmozduláson."