Trump a Twitteren jelentette be, hogy kirúgja a belügyminiszterét

külföld
2016. februári kormányülés: balra a most menesztett belügyminiszter, középen a már korábban menesztett külügyminiszter, Rex Tillerson. Ő a Twitterről tudta meg, hogy ennyi volt
Fotó: JIM WATSON/AFP

Az amerikai elnök Twitter-üzenetben jelentette be: Ryan Zinke belügyminiszter év végéig távozik hivatalából, utódját a jövő héten nevezi meg.

Trump nem említette a majdnem két éve hivatalban lévő belügyminiszter távozásának indokait, ugyanakkor közölte, hogy „sokat elért hivatali ideje alatt”. Az USA-ban a Secretary of the Interior mást jelent, mint Európában, Zinke a természeti erőforrásokért, a szövetségi földek, erdők és vizek felelőse volt a kormányban. Voltak szórakozatóan béna húzásai, ugyanakkor komoly szövetségi vizsgálatokkal néz szembe egyebek között hivatali visszaélés (egy olajtársaság vezetőjének juttatott földbiznisz) gyanúja és túlzó utazási kiadásai miatt. 

Forrás

Hasonló korrupciós vádak miatt kellett lemondania nyáron a környezetvédelmi hivatal vezetőjének, az egészségügyi miniszter pedig tavaly ősszel mondott le, mert kiderült, hogy magánútra ment repülővel az adófizetők pénzén. Trump első nemzetbiztonsági főtanácsadója pedig már a különleges ügyésznek ad információkat, hogy elkerülje a börtönt.

A nem egészen két éve hivatalba lépő Trump hihetetlen sebességgel cserélgeti a minisztereit. A kormány kulcspozícióiból távozni kényszerült már egy külügyminisztere és két kabinetfőnöke, az első igazságügyi miniszterét napok után, a másodikat pedig nemrég rúgta ki. (Politico, MTI)

Kapcsolódó cikkek