Demonstrálók várták Veszprémben Orbánt, de a miniszterelnök nem ment oda

POLITIKA
Harrach Péter, Semjén Zsolt és Kövér László Márfi Gyula érsek születésnapi szentmiséjén Veszprémben, 2018. december 16-án.
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

Hiába várták tüntetők is, Orbán Viktor vasárnap nem járt Veszprémben. A város székesegyházában ünnepi szentmisével köszöntötték Márfi Gyula érseket 75. születésnapján, a városban szombaton terjedő hírek szerint ezen az eseményen vett volna részt a miniszterelnök. Végül azonban csak Kövér László házelnök, Semjén Zsolt első helyettes és Harrach Péter jöttek csak el az ünnepi szentmisére.

Orbán nem, de például Kövér László és Kontrát Károly eljöttek az érsek születésnapjára.
Fotó: Olvasónk felvétele.

A miniszterelnök érkezését 150-200 tüntető várta hiába. Őket Katanics Sándor helyi önkormányzati képviselő mozgósította. A tiltakozók a szentmisét nem kívánták megzavarni. A demonstárció még véletlenül sem az egyház vagy a kereszténység ellen irányul, mondta a Veszprémkukacnak Katanics, aki azért szervezte a tiltakozást, mert felháborítótta a módszer, amivel a kormány elfogadta a túlóratörvényt.

"A kétharmados többségükkel úgy nyomják át a jogszabályokat, hogy a legelemibb egyeztetésre se méltatják a társadalmi szervezeteket, a szakszervezeteket, a munkáltatókat és a munkavállalókat. Semmibe veszik az ellenzéket is, senki se számít, csak az ő politikai akaratuk" - mondta.