Békéscsabán az Orbán takarodj, Szegeden a Mocskos Fidesz zengett

POLITIKA

A vidéki nagyvárosokban is az utcára vonultak a túlóratörvény ellen tiltakozó tüntetők. Győrben a szervezők szerint hétszázan voltak, Miskolcon pedig sávfoglalással demonstráltak. A borsodi nagyvárosban hétfőre is keddre is terveznek hasonló megmozdulásokat.

A győri tüntetés a túlóratörvény ellen a Széchenyi téren.

Debrecenben hógolyóval dobálták meg a Fidesz debreceni székházát, Veszprémben pedig százötvenen vettek részt a kormányellenes demonstráción. Itt hiába várták Orbán Viktort, pedig úgy volt, a miniszterelnök részt vesz az ünnepi szentmisén és Márfi Gyula érsek születésnapján. A tüntetés szervezői hangsúlyozták, nem az ünnepséget akarják megzavarni. A terv szerint boldog karácsonyt kívántak volna Orbánnak, ehelyett végül a nagyjából 150 fős tömeg békés felvonulást rendezett. Kevésbé volt békés a hangulat Békéscsabán, ahol a Magyar Narancs beszámolója szerint háromszáz dühös ember tüntetett.

A békés megyei városban Körömi János civil aktivista pénteki felhívása nyomán vasárnap délután 4 órakor gyülekezett a tömeg. Körömi a Narancsnak elmondta: amikor legutóbb, másfél évvel ezelőtt szervezett a békési megyeszékhelyen tüntetést, kilencen jöttek el, és a Mészáros Lőrinc kezében lévő megyei napilap öt emberről írt. Vasárnap délután azt kérdezte a megjelentektől Körömi: most, hogy több százan vagyunk, mit írnak majd?

Hasonló nagyságrendű demonstráció Békéscsabán az internetadó elleni tiltakozás óta nem volt.

A becslések szerint nagyjából háromszáz fős tömeg Békéscsaba főutcáján, az Andrássy úton végigsétálva a Kossuth-szoborhoz ment. Útközben zúgtak az „Orbán takarodj!”, a „Fidesz-maffia”, valamint a Kövér Lászlót és Kósa Lajost bíráló rigmusok, de gyakran elhangzott az „Aki dudál, velünk van!” és a „Csatlakozzatok!” is.

„Ebben az országban senki sem vagy, ha más nézeteket vallasz. Ma a magyar ember azért dolgozik, hogy Orbán Viktor és barátai meggazdagodjanak” – ezeket egy gimnazista mondta Szegeden a rabszolgatörvény elleni tüntetésen a Szeged.hu beszámolója szerint. A helyszínen Tordai Bence is felszólalt, a képviselő arról beszélt, Orbán Viktor hatalmát próbálja szimbolikusan lebontani. „Bevallom, elschmittpaliztuk Botka László ötletét, és mi is azt javasoljuk a munkáltatóknak, hogy ne alkalmazzák a rabszolgatörvényt” – mondta a PM politikusa.

A vidéki nagyvárosok közös blogján lehet olvasni a demonstrációkról és a további tervezett tüntetésekről.

A címlapfotót a Szeged.hu-tól kölcsönöztük, a képet Szabó Luca készítette.

Forrás
Kapcsolódó cikkek