Ádernek a káoszban lezavart szavazásokkal biztos nem lesz baja, amikor aláírja a törvényeket

POLITIKA

Úgy látszik, Áder Jánosnak nincs különösebb gondja azzal, ahogy a fideszes többség átnyomta a törvényeket a múlt szerdán káoszba fulladt parlamenti ülésen. Legalábbis a keddi Magyar Közlöny szerint a köztársasági elnök néhányat már alá is írt az aznap megszavazott jogszabályok közül. (Például a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról  vagy a 2021-es népszámlálásról szóló törvények.)

Áder János a parlament múlt szerdai ülésén
Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Pedig az ellenzék szerint a szavazás több szempontból is szabálytalan volt, ugyanis a levezető elnök nem a pulpitusról irányította a szavazásokat (azt az ellenzék elfoglalta), nem volt ellenzéki jegyző és valamiért a képviselőket azonosító kártyák nélkül is lehetett szavazni. A múlt szerdai ülésen egyébként Áder is megjelent, szóval a saját szemével láthatta, hogyan zavarták le a szavazásokat.

Mivel az Alaptörvény szerint egy köztársasági elnöknek az államszervezet demokratikus működése felett is őrködnie kellene, így egy-egy törvény aláírása előtt akár megvizsgálhatná azt is, hogy a parlament a törvényalkotás során betartotta-e a Házszabályt.

Vagyis ha Áder szabálytalannak tartaná, hogy a képviselői kártya nélkül is lehetett szavazni, már a most kihirdetett törvényeket sem írta volna alá, hanem visszaküldte volna az országgyűlésnek, mivel ezeket is ugyanabban a káoszban fogadták el. Ezért valószínűleg ilyen kifogása sem a túlóratörvénynél, sem a különbíróságokról szóló jogszabálynál sem lesz.

Kövér László házelnök a tüntetéssorozatot elindító túlóratörvényt hétfőn küldte meg Ádernek, akinek ettől kezdve 5 napja van arra, hogy aláírja és kihirdesse vagy esetleg megvétózza. Péntek estére tüntetés szerveződik, hogy a köztársasági elnök ne írja alá.

Kapcsolódó cikkek