Időbeosztásuk van és váltott műszakokban vadásznak a delfinek

TUDOMÁNY

Kilenc évvel ezelőtt készült egy kutatás, ami a szlovén partok mellett élő palackorrú delfinek (Tursiops truncatus) különleges, más tengeri emlősökre nem jellemző viselkedését mutatta be: az ott élő delfinek egy populációja ugyanis két csoportra oszlott, és különböző időszakokban jártak vadászni, így nem zavarták egymás vizeit. 

Fotó: Gabriel Barathieu/Biosphoto

Azóta a kutatók tovább figyelték ezeket az állatokat: az összes delfint sikerült azonosítani, így külön-külön is megfigyelhető volt a mozgásuk. Ebből kiderült, hogy a palackorrúak egy 19 és egy 13 fős csoportra váltak szét, míg volt egy harmadik, lazán kapcsolódó csoport is hat delfinfővel. 

És a részletes megfigyelésekből kiderült, hogy a nagyobb, 19 delfinből álló csoport leginkább a trieszti öböl környékén követte szívesen a halászhajókat, és ott vadásztak, míg a 13 delfinből álló csoport tagjai sosem bukkantak fel hajók környékén. És ugyan a két delfincsoport ugyanazon a környéken vadászott, szinte soha nem futottak össze, mivel a nagyobb csoport reggel hét és délután egy óra között járt ki, addig a kisebb csoport délután hat és este kilenc között. 

Olyan kutatásokat már korábbról is lehetett ismerni, amely arról szólt, hogy hogyan osztják fel a delfinek a tengert egymás között vadászat céljából, de ez az első eredmény, amely azt mutatja, hogy a tengeri emlősök váltott műszakban is képesek vadászni, elkerülve ezzel a közvetlen versengést az élelmiszerért. (Science)