Új szánkókat vitt az elmúlt napokban ellopott, megrongált sporteszközök helyett a budapesti Kossuth térre pénteken a Gyimesvölgye Férfikórus, aminek a tagjait Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke fogadta az ország karácsonyfájánál.
Antal Tibor kórusvezető a 10 szánkó átadásakor elmondta: a Fölszállott a páva című tehetségkutató meghívására érkeztek Budapestre a Gyimesekből, de hallva és követve a magyarországi eseményeket, egy embereként döntöttek úgy, hogy pótolják az árva gyerekeknek szánt, megrongálódott szánkókat, hozzájárulva az ő ünnepükhöz is.
Latorcai János azt mondta, az elmúlt 10 nap alatt komoly károk érték az Országgyűlést, a karácsonyfát és az azt körülvevő szánkókat, amiket rászoruló gyerekeknek szántak. Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az itt történt rombolás és pusztítás híre karácsonyi gondolatot szült a gyimesi kórus tagjaiban, és a szeretet jegyében pótolják a tönkretett vagy elvitt szánkókat.
Az Országgyűlés alelnöke reméli, ennek a cselekedetnek az üzenete messze túl fog mutatni az országhatáron, és nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az egész világnak jelzi, hogy a magyar nép karácsonykor is a szeretetet látja és azt tartja követendőnek – írja az MTI.
A szánkók körül egy ideje nagy felhajtást csap a kormány, a Belügyminisztérium közleményt adott ki róluk, Latorcai János pedig a karácsonyfa körül történtekre hivatkozva bizonygatta, hogy azok, akik tiltakoztak a túlóratörvény és a különbíróságok felállítása ellen, nem tisztelik az alapvető értékeket, nem tisztelnek másokat, nem tisztelik a kereszténységet, „a nemzet karácsonyfáját, magát a karácsonyt, a kis Jézust sem”.
A 10 új szánkóval talán behegednek a magyar állam óriási sebei, és végre túl tudnak lépni ezen a gyalázatos gaztetten.
„Vajon látja, hallja, mi történik Brüsszelben?” – kérdezi a BM az Amnesty International európai programjának igazgatóhelyettesétől.
Azok, akik az elmúlt napok agresszív cselekményeinek résztvevői voltak, nem tisztelnek senkit és semmit – mondta az Országgyűlés KDNP-s alelnöke.