Bicskával támadt az ápolóra egy kilencvenéves beteg a győri kórházban

bűnügy

Késsel támadt egy ápolóra egy kilencvenéves beteg a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban december 25-én hajnalban - írta a Kisalföld online oldalán csütörtökön. Oláh Attila, a kórház orvos igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy az idős férfi a kardiológiai osztályon feküdt, mert pacemaker-beültetésre várt. A férfinak voltak zavart mondatai, majd a nála lévő bicskával megindult az egyik nővér felé, akit a tenyerétől az alkarja közepéig megsebesített.

A Kisalföld szerint a férfi ezt megelőzően bombázásokról, háborúról beszélt, és nem értette, miért kell aludnia. A bicska azért volt nála, mert azzal fogyasztotta a kórházban kapott ételeket.

Petz Aladár Megyei Oktató Kórház

A nővért a lap szerint három órán keresztül műtötték, néhány napon belül elhagyhatja a kórházat, de a rehabilitáció hónapokig is eltarthat. Az idős férfit saját és az ápolók biztonsága érdekében az ágyhoz kötözték, pszichiáter is megvizsgálta. A megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Takács Zoltán az MTI-nek azt mondta: a férfi ellen közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt indult eljárás. (MTI, Kisalföld)