Videó

Drágám, a coubok már megint tönkretettek

INTERNET

A 2018-as választás, és az azóta is folyamatosan kampányüzemmódban működő kormány kiváló alapanyaggal látta el a megállás nélkül túlórázó mémgyári munkásokat. Orbán Viktor szokásos ország- és világjáró videói mellett influenceri magasságokba emelkedett Lázár János is, de az igazi nagyágyú Németh Szilárd volt. „Ala hablil halwalab Coca-Cola?” című slam poetryje valószínűleg minden idők legtöbbet coubosított megszólalása lett. 

Ugyan kézenfekvő lett volna, de ahelyett, hogy csináltunk volna egy csak Németh Szilárd mémekből álló toplistát, inkábbösszegyűjtöttük az év legmeghatározóbb coubjait.Azokat, amiknek a legjobban sikerült megfognia, mit jelentett 2018-ban Magyarországon élni és internetezni.

Természetesen újra előkerültek az ezredforduló környéki hiphop és eurodance csodák, amik selymesen összefonódva napjaink slágereivel, tökéletes háttérzenét nyújtottak a magyar közélet szürreális mozgóképes pillanataihoz. A lista sorrendje ahogy tavaly sem, most sem jelent semmit, érdemes inkább egy nagy egészként tekinteni rá.

Puch Smaci - MC Hammer ft. Fidesz nehéztüzérség - Migránsok

Forrás

BoredHungarian -  Ágival nem bírunk

Forrás

Plebsnews - Soroshajó by irkafirka

Forrás

Zol - Könnygáz a házban

Forrás

Hazai_palya - Tordai Bence ft. Scooter

Forrás

Ciganyolga - több teknót a parlamentbe

Forrás

Gábor Kiss - Híres

Forrás

Péter Szabó -  Németh Szilárd: Alalalahblihaalala

Forrás

Kopasz_kulacs - Németh Szilárd csalódik :(

Forrás

Czinkóczki Sándor - Kókuszgolyó

Forrás

Tamás Botos - Torino

Forrás

Aron - Kósa Lajos térben és időben utazik

Forrás

Selyemmajom -  Childish Gambino - This Is A Marika

Forrás

Czinkóczki Sándor - István találkozása a Soros-tervvel

Forrás

Algopirin -  ez meg itt a .....

Forrás

Gyurnai -  Solo (NER Remix)

Forrás

Varsányi Bence - Kósa Rocky

Forrás

Stróman -  Deep Purple feat. Rogán Tóni - Smoke On The Water (1972/2018)

Forrás

Ákoska - Chop Pócs János!

Forrás

Dyoghenes -  E nevet mindenkinek ismernie kell

Forrás

Bone Daddy -  A 24 éves aki elmegy éjszaka bumbózni

Forrás

Puch Smaci - Zsolt follow you!

Forrás

Gombos László -  Reaction to jávorszarvas

Forrás

Trollente - Eközben Miskolcon ....

Forrás

Cz28 - A miniszterelnök úr rossz címre megy...

Forrás

Gábor Kiss - Csavar

Forrás

Mz/w - A realitások

Forrás

Dyoghenes - Kósa új munkája

Forrás

Jozefsvejk - Na na na na na ...TGM!

Forrás

Pepegames - Káslerpapa gyógyítása

Forrás

DailyBáb - Orbánt lealázzák a kisgyerekek

Forrás

Beretta Franklin - Németh Szilárd - Csepeli sztárok

Forrás

Dyogenes - Ők azok

Forrás

Czinkóczi Sándor - Simicska-MISSH

Forrás

Bence Uj - Erdogan látogatás, hivatalos aftermovie

Forrás

Krisztián Bakonyi - u so fucking

Forrás

Gyurnai - Ungváron vagy most?

Forrás

Plebsnews - 2018-as választások in a nutshell

Forrás

Szarazene - Mi a tipikusan magyar?

Forrás

I guess you wonder - LÁZÁR JÁNOS

Forrás