humor

Még sincs vége a politikai korrektségnek: a köztévé visszavonta Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűjét

Miután felszólalt a kormány ellen a Partizánban, a kormánymédiát hirtelen zavarni kezdték a 2017-ben állami díjjal kitüntetett humorista korábbi cigányozásai.

Herczeg Márk
humor

A nap videójában a Mura nemzeti program területén történő gazdasági és turisztikai feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki biztos mutatja meg, milyen a repülőrajtot vett focis humor

Szülőföldjéről kapott komoly kihívót Bödőcs Tibor.

Haász János
ÉLET

Bödőcs: Cseppfolyik a nemzettudat, génjeinkben a gólvonal

Nemzettudat generátort bemutató kisvideóban ütik helyre a „megtévedt zalai gyerek” tudatát, majd reklám.

Haász János
ÉLET

Idén újabb 400 tanár és diák jelentkezett a 444 Campus programjába

Támogatóinkkal közösen 200 diáknak és tanárnak biztosítottunk ingyenes, és további közel 200 jelentkezőnek félárú 444- és Qubit+ előfizetést egy évre.

444.hu
444

Jerry Seinfeld ráébredt, hogy a PC mégsem teszi tönkre a humort

Pedig korábban azt mondta, a „szélsőbaloldal és a PC-szarság” megöli a viccet.

Mészáros Juli
humor

Kossuth babot akar rendelni a Pilvaxban, belekötnek a pincérek, de Petőfi mindenkit lever egy biliárddákóval

Egészen más volt a világ 2008-ban, a Showder Klub első évadának idején, az akkori viccek egy részéből ma gigabotrányok lennének. Viszont azóta valóra vált Kőhalmi Zoltán vágya egy igazi március tizenötödikés akciófilmről. Látta-e az adást Rákay Kálmán Philip?

Mészáros Juli
tévé

Hány humorista marad állás nélkül? Karácsony Gergely viccelt

Óriási kabarét tolt az önkormányzati kampányolás Latabár Kálmánja.

Szily László
POLITIKA

Ki hitte volna? Rogán Antalnak van humorérzéke!

Én legalábbis nevettem.

Diószegi-Horváth Nóra
ÉLET

A szeretet, szigor és humor kormánya a magyar Semjén szerint

Óriási mic drop lenne, ha nem parlamenti kérdés írásbeli válaszában nyilatkozott volna meg a KDNP feje.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A KDNP receptje az oktatásra: szeretet, szigor és humor

Ez jellemzi a magyar keresztény oktatást.

Czinkóczi Sándor
humor

Nem pont így akarták, de ez lett a legviccesebb október 23-ai ünnepségmeghívó

Ők ketten lettek volna a forradalom két legnagyobb hőse?

Szily László
INTERNET

Súlyos mellbimbódeficitben szenved az új Ludas Mátyás (18-)

Ikonikus lap indult újra, immár nagykorúsítva. De tényleg vicces? Nosztalgikus? Úttörő? Elolvastuk!

Diószegi-Horváth Nóra
humor

Csattanó, vicc nélkül

A fiatal kínai standupos szerencsétlen tréfájából feljelentések tömege, százmilliós büntetés és rendőrségi nyomozás lett. Az elmúlt pár évben nagyot nőtt a kínai standup-színtér, de úgy néz ki, hogy a hatalom eddig tűrte a poénokat.

Horváth Bence
külföld

Viccből hasba vágta a barátját, akinek aztán leszakadt a lépe

Nem derült ki, hogy a dunaföldvári férfiak mennyi Jackasst néztek mostanában.

Mészáros Juli
humor

Pusztító rendőrviccel jelentkezett a fideszes képviselő a rendőrök napja alkalmából

Hörcsik Richárd köszönti a rend őreit.

Szurovecz Illés
vicc