A kormány vasárnap délelőtt megállapodott a munkaadók és munkavállalók képviselőivel a jövő évi minimálbérről, így Varga Mihály pénzügyminiszter közölte, hogy 2019-ben és 2020-ban is, 8-8 százalékos emelés lesz. Ennek megfelelően jövőre a minimálbér 149 ezer forint, a garantált bérminimum pedig 195 ezer forint lesz, mondta Varga.
De a Magyar Szakszervezeti Szövetség ezt kevesli. Kordás László elnök az RTL Híradónak azt mondta: nem írták alá a megállapodást, mert a 8 százalékos emelés helyett legalább 10 százalékosat akarnak, a minimálbér ugyanis a környező országok közül csak Romániában nem magasabb, mint Magyarországon. A Magyar Szakszervezeti Szövetség így a túlóratörvény mellett a minimálbér miatt is sztrájkot tervez januárra.