Emberi hamvakkal teli urnákat vetett partra a víz Hollandiában

külföld

December 31-én kapott nyilvánosságot egy különös eset Hollandiában:

emberi hamvakkal teli urnákat sodort partra a tenger Hágától északra.

Összesen három urna ért partot, ezeket egy helyi fiú, egy halász és egy nő talált rá. Mindhárom urna ugyanabból a német krematóriumból származott, a krematórium neve bele volt vésve az alumíniumfedélbe. Az észak-német krematórium közel 750 kilométerre van a holland parttól.

Noordwijk, itt értek partot az urnák
Fotó: JERNEY M. ANTONISSE/AFP

A helyiek először arra gyanakodtak, hogy egy drogcsempészbanda küldeményébe botlottak bele, de nem, az urnákban tényleg hamvak voltak, ellenőrizték. A helyi és a német újságok rejtélyként kezelték az ügyet napokon keresztül, főleg, hogy a német temetkezési jogszabályok nagyon szigorúan szabályozzák az emberi maradványok kezelését, tengeri temetést is csak különleges urnákkal engedélyeznek, ezek pedig nem olyanok voltak.

A rejtélyt végül egy holland hajózási vállalat fedte fel.

A Trip Scheepvaart of Scheveningen szerdán közölte, hogy az urnák egy tömeges matróztemetésről származnak, amely komplett katasztrófába torkollott, miután az egyik alkalmazottjuk egyszerűen elejtette az urnákat tartalmazó ládát.

A vállalat elnézést kért a szerencsétlen esetért, azóta két urna esetében már megtörtént a temetés (a hamvakat tengerbe szórták), és hamarosan a harmadikra is sort kerítenek. (Guardian)