A brit Steven Semmens 2017-ben költözött Kolumbiába, miután összejött egy helyi lánnyal Ibizán. A lány később várandós lett, ikrekkel.
Mindezek után a 35 éves wales-i férfi úgy gondolta, jó ötlet lesz,
ha felszív egy adag kokaint az egykori kolumbiai drogbáró, Pablo Escobar sírjáról.
A nem mindennapi kokainfogyasztást azonban egy másik férfi - akivel Semmens korábban egy kocsmában találkozott - videóra vette.
A férfi még áprilisban járt Escobar sírjánál, a felvétel azóta terjed az interneten, a közelmúltban pedig a férfi ismertsége elért arra a szintre, hogy arra már a kolumbiai hatóságok is reagáltak: kitiltották a brit férfit az országból.
Semmens már jóval előtte megbánta a tettét, nagyjából azután, miután elkezdett halálos fenyegetéseket kapni bűnözőktől, és rejtőzködnie kellett a kocsmában is, amikor a helyi tévé hírt adott a videóról.
A férfi így nehéz helyzetbe került, a barátnője és a gyerekei ugyanis továbbra is Kolumbiában vannak, így nem láthatja őket. Azt mondta, megbánta a tettét, és szeretne bocsánatot kérni. (Wales Online)