Egy szolgálaton kívüli rendőr tett bejelentést szombaton 17:15-kor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy egy máriapócsi benzinkúton fegyveres rablás történt, és a rabló a pénzzel Kállósemjén felé menekült kocsival. A rablásban senki sem sérült meg.
A tevékenység-irányítási központ munkatársai azonnal ellenőrző-áteresztő pontok felállítását rendelték el, és mozgósították a környékbeli egységeket is a lehetséges menekülési útvonalak zárására.
A baktalórántházi rendőrök éppen a kijelölt felállítási helyükre siettek, amikor a 41-es számú főúton, Apagy és Levelek települések között felfigyeltek egy szemből érkező kocsira. Egyből utána fordultak, megállították, majd igazoltatták a sofőrt.
A rendőrök az autóban megtalálták és lefoglalták a bűncselekmény elkövetéséhez használt fegyvert, illetve egy szatyorban a pénzt is. Mivel az intézkedés alatt felmerült a gyanú, hogy a 43 éves nagykállói férfi a vezetés előtt alkoholt ivott, a rendőrök mintavétel céljából előállították. Kiderült, hogy a vezetői engedélye is lejárt, ezért külön szabálysértési eljárást kezdeményeztek vele szemben.
T. Jánost a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon rablás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A lakásán tartott kutatás során további tárgyi bizonyítékokat találtak, és foglaltak le. A nyomozók a férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek a letartóztatására. (police.hu)