Mirkóczki Ádám, a Jobbik sajtószóvivője a csütörtöki Magyar Narancsban megjelent interjújában beszélt arról, hogyan értékeli a pártja azt a szokatlan ellenzéki együttműködést, amit a túlóratörvény elleni tiltakozások hoztak össze.
Mirkóczki politikatörténeti pillanatként értékeli, ami az elmúlt hónapokban kialakult, megjegyezte azt is, hogy „a tavaszi választásnak az volt a tanulópénze, hogy a jelenlegi feltételekkel az ellenzéknek külön-külön nincs esélye. Ezeknek a pártoknak most nem egymással kell hadakozniuk, először azt a helyzetet kell megteremteni, amelyben a politikai küzdelmeinket megvívhatjuk”.
Ma már stratégiai hibának tartja, hogy tavaszi választásoknál a többi ellenzéki párttal együtt a Jobbik is elutasította a visszalépéseket:
„Ha 3-5 szimbolikus körzetben visszalépünk, akkor ma nincs kétharmad. Ez generálhatott volna a többi pártnál olyan nyomást, ami alapján ők is visszaléptek volna a javunkra. És ma több mandátummal rendelkeznénk mi is, ők is.„
Ugyanakkor a Mirkóczki sem gondolja, hogy ettől kezdve mindenben egyet kellene érteniük a DK-val vagy az LMP-vel, de a demokratikus intézmények helyreállítását fontosnak tartja, és ebből a szempontból a 2010 előtti állapotokat sokkal kedvezőbben látja, mint a mostani helyzetet:
„Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, és a választási törvényt, a közszolgálati médiát, a köztársasági elnök, a népszavazás intézményét, vagy az ügyészséget nézzük, úgy még a legsötétebb Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van.”
Mirkóczki az MSZP közös listás felvetésére reagálva azt mondta, hogy
az európai parlamenti választásnál nincs sok értelme a közös indulásnak, de az őszi önkormányzati választásnál már lenne, és náluk a többség már a hogyanon gondolkozik.
Az interjúban felmerült az is, hogy ellenzéki vagy álellenzéki pártnak tartja-e az ex-jobbikosokból alakult és a kormánnyal többnyire egyetértő Mi Hazánk Mozgalmat, de Mirkóczki inkább nem minősítette őket, annyit mondott, hogy kiléptek a Jobbikból, az útjaik elváltak, és részéről itt lezárult ez a fejezet.
Arról, hogy miben változott a Jobbik 2008 óta, Mirkóczki azt mondta: „A Fidesz megtanította nekünk, hogy miért fontos a demokrácia. A kormánypártnak »köszönhetően« mára közös nevezőre jutott az ellenzék abban, hogy vannak normák, keretek, amelyeket senki nem léphet át.”
Rövid távon megnyerhetné az EP-választásokat az Egyesült Ellenzéknek és az első nagy, szimbolikus vereséget mérhetné Orbán Viktorra, hosszú távon azonban már évekkel korábban bebiztosíthatná a Fidesz kétharmados győzelmét akkor, amikor igazán számít, vagyis 2022-ben.
Ugyanakkor nem jó, hogy Orbán túl sokat barátkozik Izraellel, és a Petőfi Rádió is játszhatna nemzeti rockot, ha már harmadszor van kétharmad.