Álszakállban bujkált az olasz terrorista, de így is elkapták

külföld

1981 óta keresi az olasz rendőrség Cesare Battistit, az egykori Fegyveres Proletárok a Kommunizmusért nevű csoport tagját. A 64 éves férfit ezen a hétvégén Bolíviában elfogták.

Battisti a 70-es években négy gyilkosságban és egy 14 éves gyerek megnyomorításában vett részt, amikor a kommunizmus olaszországi győzelméért vívott fegyveres harcot, terroristaként. 1979-ben hazájában elítélték, de 1981-ben megszökött a börtönből.

Cesare Battisti még 2017-ben, Brazíliában.
Fotó: MIGUEL SCHINCARIOL/AFP

Franciaországban, Mexikóban majd Brazíliában bujkált. 2010-ben az akkori brazil elnöktől menekült státust kapott, ám tavaly decemberben ezt visszavonták. Azóta szökésben van.

Ezen a hétvégén egy olasz rendőrök vezette nemzetközi nyomozócsoport Bolíviában fogta el, hamarosan kiadják Brazíliának, és az új brazil elnök már megígérte, hogy kiadják Olaszországnak. 

Elfogásakor álszakállt és napszemüveget viselt, de erre számítottak az üldözői, eleve olyan körözési képeket adtak ki róla, amin mindenféle arcszőrzettel és fejfedővel látható:

Ezekkel a fotókkal körözték.
Fotó: HO/AFP