kommunista

A kirúgott múzeumigazgató, akinek még a Semmelweisről is a cancel culture jut az eszébe

L. Simon László kíváncsi volt, hogy az új történelmi filmekben „megfordul-e végre az a tendencia, ami az ötvenes évek eleje óta jellemzi a magyar hősök” ábrázolását, mindezt „fölösleges pátosz és a giccs visszatérése nélkül”.

Bódog Bálint
belföld

„Gyávaság és régi kommunista reflexek vannak mögötte” – ez Lázár János miniszter egyik megfejtése arról, hogy Novák Katalin miért nem írta alá az új kastélytörvényt

A miniszter szerint még az is lehet, hogy a Sándor-palota jogászai nem olvasták el a törvényt.

Bódog Bálint
belföld

Kőkemény kommunista hangvételű interjút közölt a Magyar Hírlap a kínai nagykövetség ügyvivőjével

Az interjú inkább a kérdések, és nem a válaszok miatt volt kommunista, kiszedtük a hét legkeményebbet.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Kuba azt állítja, Molotov-koktéllal támadták meg a párizsi nagykövetségük épületét

A külügyminiszter szerint az Egyesült Államok szítja az erőszakot.

Kiss Imola
külföld

Miami polgármestere szerint el kellene gondolkodni az amerikai légicsapáson Kuba ellen

Szerinte ezzel lehetne elősegíteni a kommunista diktatúra megbuktatását.

Kiss Imola
külföld

„Nehogy félreértse, én örülnék, ha a kommunisták jönnének vissza!”

Visszaemlékezés a kádár-rendszer végnapjaira. Kik akartak fegyvert fogni és megvédeni a rendszert 89-ben? Mit tett Németh Miklós, amikor a munkásőrök életüket és vérüket ajánlották Grósznak? Miért nem lépett be soha az MSZP-be? Juszt László beszélgetett a volt pártfőtitkárral 1994-ben.

Ács Dániel
videotéka

Rasszista bűnöző mondta azt, amit Orbán az évértékelőjében idézett

A Hunter S. Thompson Rumnapló című művéből készült filmben hangzik el a mondat, ráadásul az eredeti szövegben még négerezés is volt.

Herczeg Márk
politika

Őslakosok, környezetvédők és kommunisták fogtak össze Komiföldön, mert Moszkva melléjük akarja hordani a szemetét

Európa legnagyobb szemétlerakója lenne ez a tajgán, az ellene indult tiltakozások viszont akár politikai változást is hozhatnak Komiföldön.

Horváth Bence
külföld

Álszakállban bujkált az olasz terrorista, de így is elkapták

Battisti a 70-es években egy kommunista sejt tagjaként négy embert ölt meg. Bolíviában kapták most el.

Magyari Péter
külföld

A volt kommunista Stefka István lapja szerint nem szabad megbocsátani egy volt kommunistának

Hoffmann Rózsa, Bencsik András, Szita Károly és a többi fideszes összerezzen, ha meglátja, mi jutott eszébe az udvaribolond-médiának Nagy Imréről.

Herczeg Márk
POLITIKA

Korlátlan ideig maradhat hatalmon a kínai elnök

Az eddigi elnököknek 10 év után menniük kellett.

Czinkóczi Sándor
külföld

Meglincselt ávós képével és az ünnep szó idézőjelbe rakásával köszöntötte Szanyi Tibor október 23-át

Rég ellenforrradalmazott ekkorát magyar kommunista/szocialista.

Szily László
POLITIKA

Befenyített a kínai kommunista párt, miután az egyik funkcionárius halálra itta magát

Pedig a hivatalos rendezvényen a hivatalnokok nem is piálhattak volna.

Czinkóczi Sándor
külföld

Ezt is megéltük: Orbán Viktor a Tienanmen téren koszorúzta meg a kommunisták hősi emlékművét

Az 1989-es vérfürdő helyszínén. A Fidesz akkoriban még élesen tiltakozott ez ellen.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A kínai politikusok közül egy csomóan nagyon gazdagok

Azok sem csak a pártért és a hazáért dolgoznak.

erdelyip
külföld