A kormány nem küld tárgyalódelegációt a szakszervezetekhez

politika

A szakszervezetek még január elején írtak egy levelet a miniszterelnöknek, amiben a a túlórák miatt a munka törvénykönyvének átfogó felülvizsgálatát, a sztrájkjog újraszabályozását, a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező szabályok visszaállítását és egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozását kérte a kormánytól. Azt is kérték Orbán Viktortól, hogy adja meg a helyet és időpontot, ahol ezekről a kérdésekről egyeztethetnének.

A levélre Varga Mihály válaszolt, amit a Magyar Időknek is megküldtek. A kormánylap által bemutatott részletek szerint

a kormány nem tervezi az általuk követelt tárgyalódelegáció felállítását. A pénzügyminiszter azt írta, hogy az érdekegyeztetés, a szociális párbeszéd intézményi keretei között kell megvitatniuk a munkaadói és a szakszervezeti oldal képviselőinek a munka világával kapcsolatos kérdéseket azok érdemi rendezése érdekében.

A pénzügyminiszter arra szólítja fel a képviseleteket, amennyiben a sztrájkjog és a korkedvezményes nyugdíjazással érintettek helyzetének rendezésére van egységes, konkrét javaslatuk, az érdemi tárgyalások megkezdése érdekében nyújtsák be a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) részére. Szerinte a sztrájkjog módosítására korábban egyáltalán nem érkeztek javaslatok, felvetések egyik oldalról sem.